Burkolót keres? Mutatunk 10 jelet, amivel kiszűrheti a kontárokat

Mivel az hosszú évek óta a jól képzett, tapasztalt szakemberek egy jelentős része már Nyugat-Európában vállal munkát, a fiataloknak, pedig egyre kisebb aránya dönt a szakképzés mellett, ezért drasztikusan megfogyatkozott a szakmunkások, többek között a burkolók száma Magyarországon. Közben, az elmúlt évek gazdasági fellendülésének köszönhetően megugrott az igény az imént említett szakemberek szolgáltatásai iránt. Az ilyen állapotok, kiváló lehetőséget biztosítanak az alul képzett, tapasztalatlan, hanyag „szakemberek” számára.

A Mapei Kft. 200 burkoló bevonásával készült felmérésben többek között azokra a főbb szempontokra voltak kíváncsiak, amelyek alapján kivitelezőt választanak a megrendelők.

  1. A megkérdezettek 44 százaléka szerint a megrendelők többsége ismerős ajánlása alapján dönt
  2. A szakemberek 22 százaléka szerint a minél gyorsabb munkakezdés a legfontosabb szempont az ügyfelek számára
  3. 17 százalék, pedig a munkadíjat jelölte meg legfontosabb tényezőnek

A fentieken túl a felmérésben részt vevők azt is elmondták, hogy a kóklerok általában 20-30 százalékkal alacsonyabban vállalnak el egy projektet minőségi munkát végző társaiknál.

Arra is fény derült, hogy a burkolók nagy többsége, már veszített el mebízást azért, mert egy képzetlenebb kollégájuk jóval olcsóbb ajánlatott tett. Ugyanakkor 87 százalékukat hívták már olyan helyre, ahol kontárok hanyag munkáját kellet kijavítani, befejezni.

 

Burkolók kiválasztásakor az alábbi tippeket érdemes megfogadni.

  • Kérjünk referenciákat a kiszemelt szakembertől
  • Kérjünk részletes árajánlatot, ami tartalmazza az anyag és munkadíjakat
  • Mindent foglaljunk írásba és kérjünk garanciát!

 

A kontárok 10 leggyakoribb ismérve

  1. Gyanúsan olcsó árat mond
  2. Felmérés nélkül, szinte azonnal ajánlatot ad
  3. Nem számlaképes
  4. Minden feladatot elvállal, mindenhez ért
  5. Szerszámtára szegényes
  6. A költségek folyamatosan nőnek, plusz munkák merülnek fel
  7. Halogat
  8. Nem mutat fel számlát a beszerzett alapanyagokról
  9. A feltett kérdésekre szakmaiatlanul válaszol
  10. Más kivitelezőket, szakembereket hibáztat

Bízunk benne, hogy sikerült megfelelő információkat szolgáltatnunk ahhoz, hogy elkerüljék a kóklereket! Bár írásunk első sorban a burkolóról szól, szinte minden szakmunkára érvényesek a leírtak.

 

Forrás: penzcentrum.hu
Fotó: pixabay.com